ÜDVÖZÖLJÜK A MAGYAR UFO KUTATÁSI KÖZPONT A 20 ÉVES RYUFOR ALAPÍTVÁNY ÉS ARCHÍVUM HONLAPJÁN

.

20 ÉVES A RYUFOR ALAPÍTVÁNY

A Magyar UFO Kutatási Központ Alap és Archívum, a legrégibb hagyományokkal rendelkezõ UFO-kutatással foglalkozó magyarországi szervezet, amely az ország egyik legnagyobb Sci-Fi klubjának UFO-szekciójaként jött létre a 80-as évek végén Ózdon.

A Magyar Televízióban ekkor rendkívül nagy népszerûségnek örvendett az UFO-kkal, megmagyarázhatatlan jelenségekkel, Sci-Fi-vel foglalkozó Nulladik Típusú Találkozások címû mûsor, amelynek elsõ nyilvános rendezvényére 1990. November 10-11. között a budapesti Havanna Közösségi Házban került sor Déri János vezetésével. A mûvelõdési intézmény a rendezvény alkalmából felkérte akkor már több mint 1 éves szervezetünket, hogy közremûködjön a rendezvény szervezésében, lebonyolításában és biztosítsa UFO-fotó archívumának egy részét, egy kiállítás létrehozásához. Ekkor került sor a RYUFOR elsõ nyilvánosság elõtti bemutatkozására. Már a rendezvény szervezése kapcsán megnõtt az érdeklõdés akkori csoportunk munkája iránt, és ez arra késztette szervezetünket, hogy a helyi klubokat országos hálózattá bõvítve, jogi keretek között folytassuk munkánkat.

Így jött létre a RYUFOR Alapítvány, mint önálló jogi személy és ekkora az alapítványi hálózat országos taglétszáma már meghaladta a 150 fõt. Az Ufómagazin, megjelenésével egy idõben a lap fõszerkesztõje és kiadója felkérte szervezetünk képviselõjét az állandó közremûködésre, amely egészen 1993-ig tartott. A Havanna Közösségi Ház rendezvényét követõen 1991. áprilisában a RYUFOR alapítvány és hálózata rendezésében Ózdon került sor az Elsõ Magyar UFO Kongresszus vagyis az elsõ UFOCON lebonyolítására, amely egy vidéki rendezvényhez képest kiemelkedõen nagy médiaérdeklõdés mellett zajlott és egyben lefektette az elkövetkezendõ évek UFO-s rendezvényeinek, alapjait, forgatókönyveit.

Az UFOCON-ok ezt követõen 10 éven keresztül minden esztendõben megrendezésre kerültek. 1992-ben és 1993-ban még Ózdon, 1994-tõl pedig már a Színes UFO Ismeretterjesztõ Képeslappal karöltve Budapesti helyszíneken. Az elmúlt 10 év legsikeresebb hazai rendezvénye az 1997 nyarán megrendezett 16 napos X-Találkozás volt, amelynek programja magában foglalta a VII. Magyar UFO Kongresszus rendezvényeit is. Az összesen 14 000 érdeklõdõt vonzó közel 1000 négyzetméteres kiállítás és monstre rendezvénysorozat a RYUFOR Alapítvány egyik legkiemelkedõbb munkája volt. Az utolsó, tizedik, jubileumi UFOCON helyszínének természetesen ismét Ózd város adott otthont.

Az elmúlt években számos média, különbözõ újságok, könyvkiadók és az elektronikus médiák kérték/kérik a RYUFOR Archívum segítségét egy-egy alkalmi TV mûsor, rádiós mûsor, riportok és sajtóbeszámolók összeállításához, így ma már szinte valamennyi napilaphoz, bulvársajtóhoz, kereskedelmi és közszolgálati TV-hez, számos Rádióhoz megfelelõ kapcsolatokkal rendelkezünk.

Alapítványunk azon nyolc alapító egyike volt akik kezdeményezésére 1991-ben létrejött a Magyar UFO-kutató Szervezetek Szövetsége, amely még nem tudta betölteni szerepét, mivel a hazai UFO-kutató szervezetek és csoportok között nem született végleges egyetértés abban, hogy egy UFO-PÁRT, egy UFO-EGYHÁZ vagy egy UFO-SZÖVETSÉG képes-e legjobban képviselni az UFO-kutatók érdekeit.

1993-ban kiderült, hogy az akkor még egyetlen UFO-témával foglalkozó lap információ nem elégítik ki a téma iránt meg növekedett rendkívüli érdeklõdést. Ezért a RYUFOR Alapítvány kezdeményezésére alig 2 hónap alatt létrejött a Színes UFO Ismeretterjesztõ Képeslap. A lapot kiadó VÉNUSZ Lap és könyvkiadó kft.azóta is a RYUFOR egyik legismertebb és legnagyobb támogatója, partnere.

Ugyanekkor a RYUFOR Alapítvány országos szervezete, a hazai UFO klubbok és szervezetek egyharmadát tömörítõ, több mint 400 fõs tagsággal rendelkezõ Magyar UFO Kutató, Kiértékelõ Tájékoztató Hálózat kezdeményezésére, a RYUFOR Alapítvány támogatása mellett megalakult a Magyar UFO-Kamara, amely Magyar UFO-Kutató Szövetség néven került bejegyzésre.

Az Ufószövetség létrejöttével egyidõben a RYUFOR Alapítvány megszüntette a Magyar UFO Kutató, Kiértékelõ Tájékoztató Hálózat és annak képviseleteit és létrehozta a mai napig is akítvan mûködõ szervezetét a Magyar UFO-kutatási Központot. ( Hungarian Center for UFO Studies )

A Színes UFO Ismeretterjesztõ Képeslap 1993-as megjelenését követõen a RYUFOR Alapítvány kiemelkedõen nagy külföldi ismertségre tett szert és a Színes UFO Ismeretterjesztõ Képeslappal karöltve számos könyv és album megjelenésében közremûködött. (UFO Album 1993, Látogatók Album 1994, Roswell Lehull a Lepel 1995, Elfeledett Jövõ Album 1996, A világ legnagyobb UFO-Katasztrófái 1997, A világ legnagyobb UFO-Dossziéi 1-4 kötet 1998, Hitler Csészealjai 1999.)

1995-ben már a helyi televíziók és a budapesti A3 televízió jóvoltából közel 2 millió nézõhöz juthatott el az UFO Album címû mûsor, amely a Színes UFO Képeslap önálló 45 perces, havonta jelentkezõ mûsora volt, és amelynek létrehozásában jelentõs szerepet játszott a RYUFOR Alapítvány és archívuma. Sajnos az A3 televízió átszervezése és megszûnése az UFO Album megszûnését is maga után vonta, de 1997-tõl 2001-ig a RYUFOR Alapítvány, havonta jelentkezett UFO Dosszié címû önálló televíziós magazinmûsorával az Ózdi Városi Televízióban. Az UFO Dosszié utolsó négy adását a Magyar ATV is mûsorára tûzte.

1997 nyarán a debreceni székhelyû Magyar UFO Kutató Hálózattal (HUFON) karöltve a RYUFOR Alapítvány egy új országos, UFO-kutató szervezet létrehozását, tûzte ki célul, amelynek legfõbb feladata a független UFO-kutatók munkájának koordinálása, támogatása és az információáramlás biztosítása volt. Az új szervezet (A Független Magyar UFO-kutatók Együttmûködése) 1998. március 8-án jött létre több mint 20 szervezet és független támogató közremûködésével. A Független Magyar UFO-kutatók Együttmûködése a szervezetet koordináló HUFON hozzá nem értése, hiányos tevékenysége miatt rövid életûnek bizonyult. Mivel a HUFON egyéni érdekeinek alárendelt szervezet alapvetõ célkitûzései nem valósultak meg, így 2001 januárjában a RYUFOR és több szervezet kilépett így a Független UFO-Kutatók Együttmûködése gyakorlatilag megszûnt.

1999-ben Alapítványunk legfontosabb szempontjának a Magyar UFO Kutatási Központ munkatársainak szakmai felkészítését és az UFO-kutatás minõségi fejlesztését tartotta. Mindez meghozta gyümölcsét, hiszen folyamatosan bõvülõ országos hálózatunk szakmai munkája egyre elismertebbé vált. Az UFO Dosszié címû televíziós magazinmûsorunk ekkor ugyancsak minõségi és szakmai fejlõdésen ment keresztül.

2000-tõl igen eredményes tevékenységet végezhetünk, amelyet csak címszavakban foglalunk össze: Nemzetközi kapcsolataink jelentõsen bõvültek Kanada, az Egyesült Államok és elsõsorban Ausztrália felé. Megrendeztük a jubileumi X. Magyar UFO Kongresszust, amelynek a széleskörû sajtóérdeklõdés mellett a legfontosabb eredménye volt, hogy a tudományos élet több jeles képviselõje (csillagász, egyetemi adjunktus, közgazdász) egyöntetûen kijelentette, hogy az UFO-jelenséget a XXI. században már komolyan kell venni. Szakmai támogatással segítettük a Mikrofilm Project megvalósulását, amelyet egyik tagunk Ifj.Prusinszki István valósított meg. Erkölcsi, eszmei, szakmai és pénzügyi támogatással segítettük a Kondorosi UFO Egyesület által kezdeményezett Magyar UFO Díj létrehozását. Útjára indítottuk hosszú távú kutatási programunkat a Project "G" tervezetet, amelynek célja egy Magyar UFO Adatbázis létrehozása 1022-tõl napjainkig terjedõ idõszakra. A magyarországi UFO-kutatásba elsõként vezettünk be az információáramlás új multimédiás formáját a RYUFOR Multimédia UFO Híradó CD révén valamint az ingyenes idõszaki hírlevelünk a RYUFOR Híreken keresztül. Létrehoztuk a Magyar UFO Adatbázist, amelyet havonta frissítünk a legújjabb esetekkel. (a részleteket lásd ARCHÍVUM rovatunkban fent!) Az Adatbázis létrehozásával egyidõben elkészítettük a Magyar UFO Fotó Adatbankot és megkeztük a Magyar Gabonakör Adatbank felújítását is.

A RYUFOR Alapítvány az alapítvány támogatói valamint, a Személyi Jövedelemadó 1%-ának felajánlásai révén az elmúlt évek alatt mintegy 3 000 000 forint értékû támogatással tudta segíteni a hazai UFO-kutató szervezetek, klubok és magánszemélyek munkáját.

E támogatások révén egy-egy klub, szervezet és magánszemély hozzájuthatott olyan - a kutatásokhoz szükséges - technikai felszerelésekhez, amelyek segítségével megbízhatóbb, tudományos igényû kutatási tevékenységet végezhet növelve ezzel is az UFO-kutatás szakmai színvonalát. A hazai kutatók külföldi bemutatkozásának, illetve külföldi kongresszusokon történõ szakmai részvételének támogatása mellett alapítványunk minden évben lehetõséget nyújtott a kutatási eredmények hazai, szakmai megvitatására is az UFOCON rendezvénysorozatok alkalmával. Természetesen bízunk benne, hogy a Magyar UFO Kutatási Központ Alap és Archívum a médiák támogatása mellett munkáját az elkövetkezendõ években is hasonló eredményességgel végezheti majd. Az alapítvány célja továbbra is az, hogy az új évezred küszöbén megalapozza, illetve segítse, a magyarországi UFO-kutatás szakmai színvonalának emelését, erkölcsi elismerését és pénzügyi alapjainak megteremtését.

A Magyar UFO Díj támogatása révén - szervezeti hovatartozásuk nélkül - elismertük, pénzügyileg is támogattuk a szakmai tevékenységük alapján legkiemelkedõbb, társadalmilag is elismert hazai kutatókat, szervezeteket.

Az elmúlt évek munkája számtalan hasznos tanulsággal szolgált részünkre, és rávilágított szakmai hibáinkra, hiányosságainkra épp úgy, mint erényeinkre. Hibáinkból tanulva, erényeinket szerényen vállalva, a korábbi tevékenységünk megtartása, bõvítése, fejlesztése mellett újabb célok megvalósítására törekszünk. Ezek egyike, hogy tovább erõsítsük, bõvítsük a hazai szervezetek többségével már kialakult - eddig is eredményesnek bizonyult - kapcsolatrendszerünket, partnerségi viszonyunkat, amelynek keretében kölcsönösen elismerjük, segítjük egymás célkitûzéseinek megvalósítását.
Ennek jegyében elsõ lépésként megkezdüt a hazai UFO-kutató klubok, szervezetek, az UFO-kutatással is foglalkozó csoportok és egyéni kutatók mûködésének újbóli felmérését, mivel az elmúlt években legnagyobb sajnálatunkra több hazai szervezet és klub is megszûnt. Ezzel egyidõben igyekszünk aktívan közremûköni a kezdeményezésünkre létrejött Magyar UFO Kutatók Világszervezetének bõvítésében, munkájában.

Szeretnék, ha az új évezred nemzedéke már felismerné az UFO-kutatás erõfeszítéseit és ez a születõben lévõ "tudomány" is elfoglalná végre méltó helyét az emberiség sokszínû, sokoldalú világában.

Tartson Ön is velünk! Ismerje meg Alapítványunk adatait!

Legyen Ön is a Magyar UFO Kutatási Központ tagja, munkatársa!

Legyen Ön is partnerünk!

Támogassa munkánkat, célkitûzéseinket! Támogassa a magyarországi UFO-kutatást!

Köszönettel a RYUFOR ALAPÍTVÁNY





(c) Ston 3D Design

 

 

 

 


 

Várjuk felajánlásait, adományait, támogatását.

Számlaszámunk: Budapest Bank 10103805-51035336-00000004

Támogatását köszönjük!